Temesvári Magyar Napok, 2021

Járványügyi szabályok

A Temesvári Magyar Napok szervezőiként arra törekszünk, hogy a hatályban lévő járványügyi szabályozások szigorú betartása mellett a lehető legbiztonságosabb keretek között, a lehető legtöbb résztvevő számára elérhetővé tegyük a hamisíthatatlan Magyar Napok-élményt.

A jelenleg ismert és érvényben lévő szabályozások értelmében a Temesvári Magyar Napok különböző programpontjain való részvétel a következő feltételek mellett lehetséges:

1.) Az Opera téri nagyszínpadon, valamint minden beltéren megszervezésre kerülő programpontokon való részvételhez, valamint ezen programhelyszínekre való belépéshez minden 16 évnél idősebb résztvevőnek rendelkeznie kell az alábbiak valamelyikével:

  • a.) 10 napnál régebbi oltási igazolással
  • b.) 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel
  • c.) 24 óránál nem régebbi negatív antigén teszttel
  • d.) a koronavírus-megbetegedésből kigyógyultak esetében minimum 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolással


2.) A kézműves és a gasztrovásár, valamint az ott megszervezésre kerülő programok oltási igazolás vagy negatív koronavírus teszt nélkül bárki számára szabadon látogathatók.


3.) Az érvényes oltási igazolással rendelkező személyek karszalagot kapnak, melynek viselésével szabadon beléphetnek a Magyar Napok fentebb jelzett programhelyszíneire. A programsorozat teljes idejére érvényes karszalagokat az Opera téri helyszínre való belépéskor, valamint az Infó sátornál igényelhetik a résztvevők.


4.) A szervezők javasolják, hogy a résztvevők a torlódás elkerülése érdekében az Infó sátornál igényeljék a karszalagot. Felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy e karszalagok a Magyar Napok programhelyszínein való szabad mozgást garantálják, az illetékes hatóságok pedig ettől függetlenül az oltási igazolást bárki esetében ellenőrizhetik, ezért mindenkit megkérünk, hogy tartsa magánál az oltási igazolását.


5.) Mindazok, akik nem rendelkeznek érvényes oltási igazolással, a belépéskor minden esetben kötelesek bemutatni a fentebb jelzett dokumentumok (negatív teszteredmény vagy gyógyultsági igazolás) valamelyikét.


6.) A programpontokon való részvételt lázmérés és kézfertőtlenítés előzi meg.


7.) A bel- és kültéri rendezvényhelyszíneken a részvétel védőmaszk viseléséhez kötött.

Minden résztvevőtől türelmet és megértést kérve arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a különböző szabályozásokat és óvintézkedéseket egymás biztonságának és egészségének megóvása érdekében, a törvényi előírásoknak megfelelően alkottuk meg.
A Temesvári Magyar Napok a felelősségteljes járványkezelés érdekében az illetékes hatósággal közösen, a helyszínen oltópontot működtet. Mindenkinek, aki a rendezvény ideje alatt a helyszínen olttatja be magát, ingyenes antigén gyorsteszt elvégzését biztosítjuk, amivel szabadon látogathatók a rendezvények.